Kék-fehér öröm
2005.01.30. 20:11
Az MTK nyerte a teremtornát
A terembajnokság debreceni döntője színvonalas mérkőzéseket hozott, melyeken mindkét "csoportban" a várható eredmények születtek: Az egyikből a Győr és az MTK, a másikból az Újpest és a Debrecen jutott tovább. Aztán az első elődöntőben az egyre jobban alakuló ETO 3-1 arányban, szinte meglepetésre verte az Újpestet. A másik ágon az MTK-DVSC meccs 1-1-es állásánál megfordulhatott az ember fejében, hogy a múlt ismétli önmagát. hiszen akkor a Győr és a Debrecen küzdött a kupáért, végül utóbbi győzelmével. Azonban nem így történt, mivel a meccs legvégén a fiatal Bori révén gólt, majd, győzelmet is szerzett az MTK. A döntőben Füzi kettő és Juhász egy góljával meglehetősen simán nyertek a fővárosi kék-fehérek, akik ezzel megérdemelten nyerték a tornát, az ETO-nak pedig idén is a második hely jutott. Eredmények(a selejtezők is)
HOZZÁSZÓLÁS>>
(kép: nb1.hu)
|